hvg.hu: Ismerte az ön édesapja, Nikolaj Georgiev, Schmitt Pált?Forrás : http://hvg.hu/itthon
Malina Georgiev: Igen, édesapám - aki 2005-ben elhunyt - valóban ismerte Schmitt urat, mivel mindketten dolgoztak a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban, Lausanne-ban. Onnan az ismeretség.
hvg.hu: Volt-e tudomása arról, hogy Schmitt Pál a 214 oldalas, 1992-ben megírt disszertációjából közel 180 oldalt az ön édesapja 1987-ben megjelent tanulmányából fordított le?
M. G.: Nem tudtam erről. Ma reggel egy bolgár újságcikket küldött el nekem az egyik barátom, amelyben az önök lapjának cikkére hivatkozva írtak erről az ügyről. Ekkor értesültem róla, és nagyon meglepődtem.
hvg.hu: Mire gondolt, amikor elolvasta a hírt? Mi a véleménye az ügyről?
M. G.: Nem olvastam Schmitt úr tézisét, így a magyar államfő disszertációjáról nincs véleményem. Azt viszont tudom, hogy amit édesapám írt, az teljesen eredeti kutatáson alapult, s korábban senki nem publikálta olyan formában és tartalommal, mint ahogy apám tette. Édesapám - aki szaktekintélynek számított a NOB-on belül - komoly kutatást végzett, melynek során a Nemzetközi Olimpiai Bizottság archív dokumentumait használta fel. Ez hosszú évek kutatómunkája volt.
hvg.hu: Lehetségesnek tartja, hogy Schmitt Pál e nagy munkán, vagy annak egy részén az édesapjával közösen dolgozott? A Köztársasági Elnök Hivatala közleményében azt írta, hogy a kutatások során több résztéma megtárgyalása során az ön édesapja és Schmitt Pál együttműködtek.
M. G.: Ezt nem tartom valószínűnek. Apám biztosan elmondta volna, ha ez így lenne, de sosem mondta. Egész egyszerűen nem tudom ezt elképzelni. Már megbocsásson, de ez egész egyszerűen képtelenség.
hvg.hu: Azt elképzelhetőnek tartja, hogy az édesapja együtt dolgozott ezen a művön Schmitt Pállal, de a jelenlegi magyar államfőt nem tüntette fel társszerzőnek?
M. G: Ez teljességgel kizártnak tartom. Apám soha nem tett volna ilyet.
hvg.hu: Tervezi, hogy jogi útra tereli az ügyet?
M. G.: Nem gondolom, hogy erre lehetőségem lenne. Édesapám e munkáit ugyanis a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Múzeuma finanszírozta, így a szerzői jogok is a Bizottságot illetik meg. Ha valaki perelhet emiatt, az csakis a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.
Karesz vagyok.Személyes naplót irok.Olyan dolgokat irok,melyek érdekelnek engem és lehet,hogy másokat is.Több témát tartalmaz a blog,melyhez Karesz is leirja a véleményét.Remélem,hogy tetszeni fog Önnek és még meglátogat. Köszönöm '''
2012. január 13., péntek
Schmitt-ügy: megszólal a bolgár sportkutató lánya
Kínos ügy lett Schmitt-ügy ' Mert bejárja a külföldi sajtót.Már a bolgár média is foglalkozik a Schmitt -üggyel. Az érintett bolgár kutató lányával készített egy interjút a HVG.Nagyon kényelmetlen,hogy a tudós lánya nem tudott arról a tényről,hogy az apja és Schmitt Pál együtt készítették volna el ezt a tanulmányt.Nem kell izgulni,mert nincs lehetősége beperelni Schmitt Pált . A tanulmány a Nemzetközi Olimpia Bizottság tulajdona.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése