A
Fidesznek általánosan jól hangzó ígéretei voltak.Nem
részletezték.Olyan ígéreteik voltak,melyeket hallani szerettek a
magyarok.Itt is érvényes az alábbi mondás : Evés közben jön meg
az étvágy ' És még van két év a választásig '
A Magyar Progresszív Intézet új elemzésében a kormányváltás óta
eltelt bő másfél év kormányzati gyakorlatának fényében vizsgálja a
Fidesz-KDNP ellenzékben képviselt szakpolitikai üzenetei és későbbi
politikája közötti viszonyt (a teljes szöveg intézetünk honlapján olvasható).
Elemzésünkben az alábbi fontosabb szakpolitikai területeken vetettük
össze ígéretek és megvalósulás, illetve az ellenzékben és kormányon
képviselt álláspontok egymáshoz való viszonyát.
Alkotmányozás
Bár az új alaptörvény kidolgozása és elfogadása a második
Orbán-kormány első évének egyik legfontosabb folyamata volt, ellenzékben
a párt nemhogy nem tett ilyen vonatkozású ígéretet, de egyenesen
tagadta, hogy ilyen tervei lennének. A választási programban például nem
esett szó alkotmányozásról, Navracsics Tibor pedig egy a választások
célegyenesében adott interjúban kategorikusan tagadta, hogy pártja
ilyesmire készülne.
A választási rendszer átalakítása
A Fidesz választásireform-koncepciójának változásait érthető módon
nem kőbe vésett elvek, hanem a párt mindenkori stratégiai-hatalmi
helyzete határozta meg a magyar politikai erőtérben. 1995-ben,
kispártként a Fidesz a mai LMP-hez hasonlóan még az arányos választási
rendszer mellett érvelt. Ahogy az MSZP egyetlen érdemi kihívójává és a
mérsékelt jobboldal egyre inkább uralkodó erejévé nőtte ki magát, úgy
tolódott koncepciója egyre inkább a többségi elemek által dominált, a
győztest nagymértékben jutalmazó modell felé.
A természetes szövetségeseit fokozatosan kiszorító, illetve integráló
Fidesz még 2005-ben is élesen kikelt a szocialisták azon terve ellen,
hogy egyfordulóssá alakítsák a magyar választási rendszert, mondván: a
második forduló jelenti a másodlagos választói pártpreferenciák
érvényesülésének egyetlen esélyét. 2010-re azonban már a jelenlegi
érdekeinek sokkal inkább megfelelő, a két forduló közötti
szövetségkötéseket megszüntető szisztémáig jutott el. Emellett – a többi
parlamenti párthoz hasonlóan – az egyetlen tartós elem a parlamenti
létszámcsökkentés igénye volt, amelynek vonatkozásában csupán a
törvényhozás méretének elérni kívánt célszáma változott.
A legkomolyabb ellentmondást a határon túli magyarok szavazati joga
kapcsán tapasztalhattuk. Emlékezhetünk, hogy „nehézsúlyú” fideszes
politikusok nemcsak a 2004. decemberi népszavazás, de a 2010-es
választási kampány során sem győzték hangsúlyozni, hogy a kettős
állampolgárság megadása nem jelentheti a választójog automatikus –
vagyis állandó magyarországi lakhely híján történő – kiterjesztését.
Ezzel szemben a kormányváltást követően gyökeres fordulat következett be
a kormány hozzáállásában, aminek eredményeképpen a határon túli
magyarok végül megkapták a választójogot.
Válságkezelés: adórendszer és gazdaságpolitika
A kormány a gazdaságpolitika területén járta be a leginkább
kacskaringós utat az elmúlt másfél évben. Ennek elsődleges oka, hogy
ellenzékből a Fidesz-KDNP a kormányzati restrikciós politikát bírálva
egyszeri és nagymértékű adó- és járulékcsökkentéssel javasolta kezelni a
Magyarországra gyűrűző válság hatásait, miközben tagadta, hogy ennek
ellensúlyozására kiadáscsökkentő intézkedésekre lenne szükség. Sőt, a
bevételkiesés pótlása helyett az állami újraelosztás mértékének további
növekedését előrevetítő javaslatokkal, valamint nagy volumenű állami
beruházások révén megvalósítandó gazdaságélénkítési programmal állt elő.
Mindenellett a választási program a foglalkoztatás bővítését, tíz év
alatt egymillió új munkahelyet ígért.
Kormányra kerülve a Fidesz-KDNP gyorsan szembesült azzal, hogy
ígéreteit, amelyeket csak a költségvetésihiány-cél drasztikus
eleresztésével kísérelhetett volna meg valóra váltani, a realitások
szorításában nem lesz könnyű végrehajtani. Bár az szja-csökkentés (a
családi kedvezmény és a korábban elutasított, majd tavaly ősszel
lényegében el is törölt egykulcsos rendszer bevezetése mellett)
megvalósult, az ekkor és később keletkezett költségvetési lyukakat
kemény megszorításokkal és számtalan új adónem bevezetésével kellett
betömködni. Mindemellett 2011 végéig sem lett semmi a
járulékcsökkentésből (ehelyett egyenesen járulékemelés történt) és a
gigantikus állami gazdaságélénkítésből, miközben a hónapok előre
haladtával és az egyre rosszabb gazdasági mutatók hatására a
foglalkoztatottság bővítésének célszámaiban is fokozatosabban vált egyre
szerényebbé a kormány. A ciklus végéig a Nemzetgazdasági Minisztérium
így is optimista becslése már „csak” 200 ezer új munkahellyel számol, az
eredetileg meghirdetett 400 ezer helyett. A további választási ígéretek
közül a nagyarányú bürokráciacsökkentés szintén csak álom maradt, míg
az adórendszer egyszerűsítése 10 kisadó megszüntetését jelentette: az
ÁFA, az egyszerűsített vállalkozói adó és más adóterhek emelkedésével,
valamint újabb kisadók sokaságának bevezetésével ellensúlyozva.
A mából visszatekintve úgy tűnik, hogy az IMF-fel való együttműködés
korábbi kritikájával, illetve elvetésével a Fidesz-KDNP életveszélyes
csapdát helyezett el későbbi kormányzása útjában. A „gazdasági
szabadságharcot” lezáró tavalyi „fegyverletétel” az IMF előtt és ennek
várható fiskális következményei vélhetően jóval nagyobb morális károkat
okoznak a kormányzó pártszövetségnek, mint okozott volna a kevésbé
látványos, de kiszámíthatóbb, kiegyensúlyozott partneri viszony
folytatása.
Oktatás
A kormány oktatáspolitikája a kormányváltást követő első évben mintha
paralizálódott volna; csak 2011 végére került a parlament elé az új
köznevelési és felsőoktatási törvény tervezete, amelyek körül az
elfogadás pillanatáig komoly viták zajlottak a kormányzó pártokon belül.
A homályos és meglehetősen általános választási ígéretek közül
valójában egyedül a szakképzésnek a Fidesz-KDNP-vel szövetséges Magyar
Kereskedelmi és Iparkamara sürgetésére kidolgozott reformja valósult
meg, miközben korábbi vállalása ellenére a kormány semmit sem tett az
újabb iskolabezárási hullámok ellen, és a feledés homályába veszett a
kismamák ingyenes továbbtanulásának 2009-es ígérete is. Ami az
oktatásnak a választási programban szereplő felzárkóztató funkcióját
illeti: az iskolabezárások folytatódása, az alsó tagozatos buktatás
visszaállítása és a tankötelezettség korhatárának leszállítása éppen a
leszakadó rétegek gyermekeit fogják a legérzékenyebben érinteni,
megalapozva egyúttal a szegénység további újratermelődését. Az általában
a szegényebbek esélyhátrányát növelő intézkedések e csoporton belül is
különösen súlyos következményekkel járnak a cigány fiatalokra nézve,
akik integrációjának programját pedig a Nemzeti Ügyek Politikája a „tanulás-munka kiemelkedési útja” hangzatos jelszavával „pipálta ki”.
A legnehezebben magyarázható fordulatot persze az önköltséges képzési
forma bevezetése jelenti a felsőoktatásban attól a pártszövetségtől,
amely kétharmados választási győzelmét egyebek mellett a tandíj elleni
népszavazás sikeres menedzselésével alapozta meg. Az önköltséges képzés
ehhez képest olyan tandíjat jelentene, amely – az általában tandíjként
emlegetett költségtérítéssel ellentétben és világszerte példátlanul –
nem a képzés 50-60, de egyenesen 100 százalékát fizettetné ki a
hallgatókkal.
Egészségügy
Az egészségügyből történő forráskivonásoknak ellenzékben a mostani
kormánypártok voltak a legfőbb politikai haszonélvezői. Ennek ellenére a
kormányváltás óta eltelt bő másfél év elvesztegetett időnek tűnik.
Pesti Imre fideszes szakpolitikus korábbi ígérete, amely szerint a
kormányváltás után 200 milliárd forintnyi pluszforrás jut majd az
egészségügyre, hamar feledésre ítéltetett. A korábbi ígéretekkel
ellentétben nemhogy növelték volna az orvosok és ápolók számát, de
tovább folytatódott az orvosok elvándorlása. Nem történt meg az
eladósodott kórházak adósságrendezése, pusztán államosításuk van
napirenden, a Semmelweis Terv strukturális átalakításai pedig sokkal
inkább további intézménybezárásokat vetítenek előre. Elmaradt az
alapellátásban dolgozó háziorvosok adminisztrációs terheinek csökkentése
is. Végezetül, bár ígéretéhez híven a kormány nem sokkal a választások
után megszüntette a rezidensek röghöz kötését, egy alig egy évvel később
meghirdetett ösztöndíjprogrammal részlegesen újra bevezette, sőt a
„diplomásadó” tervével lényegében ki is terjesztené azt.
Nyugdíjrendszer
Ellenzéki évei alatt a Fidesz talán a nyugdíjrendszer vonatkozásában
tette legirreálisabb ígéreteit, amelyek 2006-ban a 14. havi nyugdíj
vállalásában csúcsosodtak. Fontos kiemelni, hogy mindeközben, bár
lehetőséget kívántak biztosítani a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagság
egyéni döntés alapján történő megszüntetésére, a 2010-es választási
program kimondottan leszögezte, hogy az új kormány nem hagyja veszélybe
kerülni a pénztárak megtakarításait. Annak ellenére, hogy a végül
bekövetkező „államosítást” a kormány „nyugdíjmentésként” kommunikálta,
kérdéses, hogy a pénztárukból „kiterelt” tagok így értelmezték-e a
kormányzó pártszövetség korábbi ígéretét.
Elemzésünkben a korhatár előtti nyugdíjak kérdésére is kitértünk.
Érdekes ugyanis a mából visszanézve olvasni, hogyan védelmezte nagy
hévvel 2006-ban a rendőrök kedvezményeit az a Lázár János, akinek
vezérlése alatt a kormánypárti parlamenti többség 2011-ben elvette a
„korai pihenő” lehetőségét.
Családpolitika
Az új kormány társadalompolitikájának elsődleges eszköze a családok
támogatása, ennek megfelelően a választási kampányban kitüntetett
figyelmet kapott a 2002 előtti kedvezmények visszaállításának és további
jogok megadásának ígérete. A természetbeni juttatások áfájának
csökkentése, a gyes és a gyed szabályainak azonnali visszaállítása,
otthonteremtés és általában az előző kormányok e szektort sújtó
„rombolásának” családközpontú helyretétele – ezek voltak a legfőbb
választási ígéretek. A vállalások mintegy fele – ha némi módosítással is
– teljesült az elmúlt másfél évben. Így a gyes (ha nem is 2011-től,
csak idéntől) újra három évig fog járni, az adórendszerben bevezették a
családi kedvezményt, és bár a 35 év alatti gyermekes házaspárok
otthonteremtését a kormányváltás előtt is törvény támogatta, az új
kabinet tovább „finomított” a rendszeren. Ezzel párhuzamosan azonban
iskolába járáshoz kötötték például a 2009-es szinten befagyasztott
családi pótlék folyósítását, miközben a természetbeni juttatások
áfájának csökkentése vagy gyed feltételeinek enyhítése lekerült a
napirendről. Egyenesen sújtja viszont az alacsonyabb jövedelmű
kisgyermekeseket a gondozásért szedhető térítési díj bevezetése a
bölcsődékben, amely lényegében a „fizetős bölcsődéknek” a
Gyurcsány-kormány idején még felháborodottan elutasított modelljét hozza
létre.
Energiapolitika
Orbán Viktor 2010. februári, Magyarország teljes
energiafüggetlenségére vonatkozó ígéretének komolytalansága már a
kampányban is nyilvánvaló volt, de ezenkívül is hangzottak el erre a
területre vonatkozó vállalások a kampány során. Ezek közül hangsúlyos
volt az alternatív energiaforrások súlyának növelése, amely helyett
azonban a kormány gyakorlatában eddig sokkal inkább a fosszilis
energiahordozók változatlan előnyben részesítésének lehettünk tanúi, a
határozott atomenergia-pártiság kinyilvánítása mellett. Ennél is élesebb
fordulatot jelzett, hogy miközben ellenzékből a Fidesz-KDNP súlyos
összeesküvéseket sejtetve bírálta és a Nabucco-projekttel
összeférhetetlennek minősítette a Déli Áramlat vezetékben való magyar
részvételt, 2010-től már az energiaforrások diverzifikálásaként
értelmezte azt, sőt Fellegi Tamás miniszter egyenesen arról beszélt,
hogy a kormánypártok kezdetektől fogva támogatták a tervet.
Agrárpolitika
Számos nagy ívű, de nem kifejezetten számon kérhető vízió mellett a Nemzeti Ügyek Politikája
egyetlen konkrét ígéretet tett az agrárpolitika területén: a külföldiek
termőföldvásárlásának további tilalmát. Mivel Magyarország uniós
csatlakozási szerződése megfelelő indok megléte mellett lehetővé tette a
földvásárlási moratórium hároméves meghosszabbítását, e törekvés
megvalósítása előtt nem állt akadály. A kormány hamar jelezte az Európai
Bizottságnak ez irányú szándékát, amelyet utóbbi 2010 végén jóvá is
hagyott. Így e szektor legfontosabb választási ígéretét sikerült
teljesíteni. Kérdés, hogy az újabb 3 éves haladékot a kormány fel
tudja-e használni arra, hogy a szakpolitikai lehetőségeket általánosan
korlátozó forrásszűke ellenére fel tudja készíteni a magyar
mezőgazdaságot a piacnyitásra.
A kormány jóval kevesebb eredményt tud felmutatni egy az írott
programból kimaradt, de a kampány során több ízben is felvetődött
választási ígéretével kapcsolatban. Bár szakpolitikusai (különösen Font
Sándor) többször is ígéretet tettek a bajba jutott gazdák megsegítését
szolgáló, állami hátterű agrárbank létrehozására, az agrártárca
tájékoztatása szerint a kormány másfél év elteltével is csak a
„tájékozódás”, illetve az előkészítés szakaszában tart. Külön kétségeket
vet fel, hogy első miniszterelnöksége idején Orbán Viktor kifejezetten
ellenezte az agrárbank létrehozásának gondolatát.
Honvédelem és külpolitika
A honvédelem és a külügyek hagyományosan nem számítanak a
magyarországi választási kampányok „forró” témáinak. Előbbi területen a
legfontosabb ütközéspontnak talán a sorkötelezettség kérdése számít, bár
a valóságban itt sem találunk mélyebb gyökerekkel bíró
nézetkülönbségeket. Bár a Fidesz-KDNP-t ellenfeleik gyakran vádolják a
2004-ben eltörölt sorkatonaság visszaállításának szándékával, nem látjuk
komolyabb jelét annak, hogy a kormány ilyesmire készülne. A
Demokratikus Koalíció gyanújával szemben a 2012-től létrehozandó Magyar
Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának
létrehozását és a nagykorú korú magyar férfiakról szóló, a hadkötelesség
érvénybelépése esetén felhasználható adatbázis kiépítését sem látjuk a
sorkötelezettség „bújtatott” visszaállítását előkészítő lépésnek.
Külügyi téren a Fidesz-KDNP leginkább kézzelfogható ígérete az előző
kormányok által bezárt külföldi konzulátusok újranyitása volt. Bár a
kormány jelenleg is vizsgálja több misszió újranyitásának költségvetési
lehetőségeit, a kormányváltás óta eltelt idő alatt e téren nem történtek
jelentős lépések.
Forrás :http://progresszista.postr.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése