A szervezők, köztük polgármesterek, gyalogosan tennék meg a közel 200 kilométeres távot.
Munkát, kenyeret! jelszóval éhségmenetet szerveznek borsodi polgármesterek. Mint az a facebookos bejegyzésükből kiderül, Miskolcról, az ITC parkolójából február 6-án, hétfőn, 9 órakor indulnak el gyalogosan, és terveik szerint 13-án érnek Budapestre, a Kossuth térre, a parlamenti nyitónapra. Szerintük a hétköznapok azt igazolják, hogy az élet egyre keservesebb az egyszerű embereknek.
Íme, a facebookos bejegyzésük:
"Tisztelt Emberek!
Mi a hétköznapokban látjuk, tapasztaljuk, hogy az élet egyre keservesebb az egyszerű emberek számára. Kistelepülési polgármesterként, munkásként vagy munkanélküliként azt látjuk, hogy a minket körülvevő világ teljesen más, mint amit a tévében látunk. Sokkal rosszabb! Fűteni, enni kéne, de nincs munka, nincs pénz. A tartalékok a reménnyel együtt elfogytak, pedig még csak az év elején járunk. Azok is szenvednek, akiknek még van állásuk. A pénzük kevesebb, az árak nőnek. Elég volt! A reménnyel együtt a türelem is elfogyott! Figyelmeztetni kell a döntéshozókat, hogy baj van, és még nagyobb baj lesz, ha nem értünk szót.
Mivel kormánypárti képviselőinket a választások óta nem láttuk, mi megyünk el Budapestre a munkahelyükhöz, a Parlamenthez, ott biztos találkozhatunk velük és meghallgatnak minket. Három dolgot szeretnénk kérni. Munkát, kenyeret, és a megélhetéshez elég bért.
2012. február 6-án reggel 09.00-kor gyalogmenetben elindulunk (Miskolc, ITC parkoló) Budapestre a régi 3-as úton, és az év első parlamenti ülésnapján február 13-án délután megérkezünk a Tisztelt Ház elé.
Kérünk mindenkit, hogy aki egyetért velünk, jöjjön el, tartson velünk. Tudjuk, hogy nem mindenki ér rá, vagy bír egy hetet gyalogolni, de ha 1 napot, 1 órát velünk tart, az is erősíti ügyünket. A szállást, étkezést igyekszünk megoldani. A csatlakozni szándékozó barátainktól azt kérjük, hogy személyigazolvány és lakcímkártya legyen a zsebben.
(Félreértések elkerülése végett szeretnénk megjegyezni, hogy mi hiszünk a demokráciában, ezért szélsőséges pártok (JOBBIK) tagjainak támogatását nem kérjük!)"
A szervezők közzétették a facebookon a pontos menetrendet, azaz melyik településre mikor érkeznek meg, s pihenőjük után onnan mikor indulnak tovább.
Forrás : http://www.eszakonline.hu/
Hétfőn reggel Miskolcról, az ITC parkolójából vágnak neki a nagy útnak. A „félelemben tartott emberek sok mindenre képesek". Tovább
Az MSZP, amennyire lehet, igyekszik "normális körülményeket" teremteni az éhségmenet résztvevőinek.Tovább
Az éhségmenetet felismerték, szimpatizáns autósok biztatták őket útjuk során. Voltak beszólók is, de nem sokan. Tovább
Kiderült, hogy nem keresnek hómunkásokat Mezőkövesden, a lapátolási munkát kifejezetten az éhségmenetnek tartogatták. Tovább
A fideszes államtitkár hólapáttal várta az elcsigázott gyaloglókat Mezőkövesden: van munka, dolgozzanak! Tovább
Inkább az azzal éppen átellemben található Detket jelölték ki mai célállomásnak. S erre alapos okuk volt. Tovább
Éppen útba esett a 90 kilométeres tábla, így egy országúti fotóval köszöntötték a ma 90 éves Göncz Árpádot. Tovább
Ha a pályázatokon Ludas nem nyer, azért egy alapítvány lesz a felelős. „Magasabb politikai körök" döntenek ugyanis. Tovább
Több mint hatvanan érkeztek meg a szombati kijelölt célállomásra, Hatvanba. Túl a kétharmadon. Tovább
Hiába a hó, hiába az államtitkár és a kormány állítólagos segítsége, munkához nem nagyon jutnak az emberek. Tovább
Teljesítették a vasárnapi majd' 30 kilométeres szakaszt. Hétfőn 7 órakor indulnak Gödöllőről Budapestre. Tovább
Forrás és képek : http://www.eszakonline.hu
Ha Budapestre érnek, elmondja, hogy elég volt: a huszonharmadik bőrt már nem lehet lenyúzni az emberekről - nyugtatta az út szélén gyalogolókat az edelényi Komjáthi Imre. A vegyész, aki kedd óta napközben munkahelyén szolgálatban volt, de délutánonként visszatért az éhségmenethez, Aszódról Budapest felé tartva lapunknak arról beszélt, hogy Magyarországon nem csupán a munkanélküliek félnek a mindennapoktól. Aki dolgozik, az sem boldogul, ezért akkora az elkeseredettség az indulat, hogy nem tudni, mi történik holnap. A múlt hétfőn azért indultak gyalog Miskolcról a fővárosba, hogy a kormányon lévőkkel megértessék, ez így nem mehet tovább. A 130 fősre duzzadt csapat kemény magja hétfőn délután az Alkotmány utcában felállított színpadon követeli majd egyebek között azt, hogy újra hívják össze a már nem létező érdekegyeztető tanácsot és írják át a gyalázatos új munka törvénykönyvét. A napi élelmiszereket, a legszükségesebb ruhákat ne terhelje 27 százalékos adó, mert az emberek java nem luxusautót vásárol, hanem szeretne a családjának enni adni. Munkát, kenyeret követelnek, mert mint a menetet szervező Tóth Imre Miklós munkanélküli olvasztár a héten már többször kijelentette, nem segélyen akarnak tengődni, hanem dolgoznának. Nem bűnözök, csak Kelet-Magyarországon élők, akikről lemondott az Orbán-kormány.
Aszódon több háznál is meleg teával várták a menet résztvevőit, akikhez mások mellett a Tiszta Kezek Mozgalom tagjai is csatlakoztak. Az országúton sok autós tisztelgett dudával a gyaloglók előtt. Ujhelyi István, a parlament szocialista alelnöke azt mondta: lám, a munkanélküli olvasztárnak sikerült a demokratikus ellenzéket egybeolvasztani. Vasárnap ugyanis az MSZP-s politikusok mellett a menettel tartottak a Demokratikus Koalíció, az Egymillióan a Demokráciáért aktivistái, a Szolidaritás emberei pedig egymást váltva Miskolctól gyalogoltak. Ujhelyi szerencsésnek tartja magát, hogy ott lehetett a menetben. Hóban, fagyban, 20-25 kilométert gyalogolva beszélgethetett a különböző pályáról, élethelyzetből érkezett emberekkel, amiből nagyon sokat okult.
Reggel 6-kor indul a csapat Gödöllőről, 10 órakor érkeznek Kistarcsára és délelőtt 11-kor a régi 3-as úton a Budapest táblához. Várhatóan 12.30-kor lesznek az Őrs vezér téren, ahol reményeik szerint sokan csatlakoznak hozzájuk. Innen mennek tovább a Keleti pályaudvar, a Blaha Lujza tér, az Astoria és a Deák tér érintésével és várhatóan 15.30-kor érkeznek az Alkotmány utcába, ahol 16 órakor kezdődik a "népgyűlés. A menetet civil szervezetek, illetve az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja és országos elnöksége várja. Teljes cikk : http://www.nepszava.hu/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése