36. Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül. Máté 24 fejezet - KároliHa a Bibliát vesszük alapul ,akkor nem kell aggódni . Fel kell készülni rá ' Isten védelmét kell keresni '
Részlet :
Az éppen aktuális világvége hirdetőinek legfőbb érve, hogy a maják
naptára 2012-ben véget ér. A világvége mostani jövendölői szerint ekkor a
Nibiru nevű titokzatos bolygó megközelíti a Földet (a maják ilyet nem
állítottak). A Nibiru megállítja a Föld forgását, felcseréli mágneses
pólusait, sőt "néhány hétre" még Nap körüli keringését is
megszüntetheti. Emiatt világméretű földrengések, szökőárak támadnak,
amelyek elpusztítják az emberiséget.
Tény, hogy a maják sok mindent tudtak. Ismereteik azonban - a babiloniakéhoz hasonlóan - vallásos-misztikus világképet, és nem logikus rendszert alkottak. Tudományuk leíró része úgy-ahogy megfelelt a valóságnak, elméleteik viszont általában tévesek voltak. (Ez nem kisebbíti az érdemeiket; ők megtették, amit abban a korban egyáltalán lehetett: megkezdték a kutatást. A mai tudomány útja is tévedéseken keresztül vezet újabb fölismerések felé.)
Ezt felhasználva a maják bonyolult és viszonylag pontos naptárt állítottak össze, amely igen hosszú időszakaszokat használt - nem tudni, mi célból. (Naptáruk valóban csak viszonylag és csak átlagosan volt pontos, hiszen időnként majdnem két héttel is eltért a napév szerinti helyes adattól.)
Nostradamus öt világvégéjeNemcsak asztrológiai, hanem vallási alapon is gyakran jeleztek világvégét, például 992. március 25-re, aztán 1000-re, 1033-ra. A közkedvelt Nostradamus szerint akkor lesz a világ vége, amikor húsvét Márk napjára, úrnapja pedig János napra esik - vagyis 1666-ban, 1737-ben, 1886-ban, 1939-ben, 1943-ban is világvége volt, csak nem vették észre (és eszerint világvége várható 2038-ban, 2190-ben stb. is). William Miller amerikai szektaalapító 1844. március 14-re várta az utolsó ítéletet és a világvégét; az egyelőre elmaradt, de szektája máig is várja. A pennsylvaniai Lee Spengler 1908 októberére tette ugyanezt. Jehova tanúi 1914-re tették a világvégét; most leginkább úgy vélik, hogy történelmük 2914-ben ér véget.
A "Halálcsillag"A csillagászok ismernek egy úgynevezett vörös törpecsillagot (Gliese 710), amely mintegy 1,36 millió év múlva áthalad majd a Naprendszer külső részén, az Oort-felhőn. (Talán ez a csillag "ihlette" a Nemezis, a "Halálcsillag" kitalálóját. Eszerint a Nemezis a Nappal kettőscsillagot alkotna, s amikor, talán mintegy 30 millió év periódussal, viszonylag közel jutna a Naphoz, a Földön katasztrófákat, kihalásokat okozna. Valójában a Nap párjának létezéséről nem tudunk, eddig ilyet nem észlelt senki, bár felfedezése a mai eszközökkel már nem lenne lehetetlen.) A Gliese 710 közeli elhaladása az Oort-felhőt alkotó sokmilliárd üstökösmag pályáját úgy módosítja majd, hogy közülük 1-2 millió beeshet a Naprendszer belső terébe, s rövidperiódusú üstökössé válhat. De mivel ez az üstököszápor körülbelül kétmillió évig tart majd, évente legfeljebb 1-2 többlet-üstökösre számíthatunk. Ez aligha lesz föltűnő (ha ugyan akkor még lesz ember a Földön, akinek föltűnhetne), és aligha okoz valami bajt, hisz most is évente 100-200 üstököst fedeznek föl a csillagászok.
Teljes cikk : http://www.origo.hu/tudomany/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése