Nem sikerült elsőre belőni a megfelelő Turul-szobrot a
Magyar Nemzeti Gárda tagjainak, hogy demonstrációval védjék a nemzeti
jelképeket a baloldali vagy civil tüntetőktől. Egy csoport civil ugyanis
a várbéli Nemzeti Galéria előtt álló turulnál tiltakozott, mivel az
épületben állították ki az új alkotmány illusztrálásához megrendelt
festményeket. A gárdistákat ehelyett a XII. kerületi Turul-szoborhoz
irányította a szervezet.
Helyszínváltozás, így próbálta útbaigazítani a kuruc.infón
a Magyar Nemzeti Gárda az eltévedt gárdista ellentüntetőket, akik a
Turul megvédésére szervezett demonstráción akartak részt venni. Pedig az
igazság az, hogy ez evileg turulszakértő szélsőjobbosok egyszerűen
összekevertek két szobrot.A szélsőséges szervezet a közismert XII. kerületi Turul-szoborhoz várta a „nemzeti jelképek védelmében fellépőket”, de délben, két órával az esemény előtt kiderült, hogy nem olvasták el figyelmesen az új alkotmány ellen tüntető civilek hirdetményét.
Az MTI által is kiadott program szerint ugyanis az alaptörvény díszkiadásához készített festményeket bemutató kiállítás megnyitása alkalmából demonstráló civilek, vagy baloldaliak, természetesen a tárlat közelébe, a Várban található Turulhoz hirdették meg a maguk tüntetését.
„A liberális elhallgatás-csúsztatás eredményeként (mely eddig csak a turulnál megtartandó tüntetésről szólt) a mai turulvédő rendezvény helyszíne a nem a XII. kerületi turulszobor lesz, hanem a budai Várban található Sándor-palota melletti kompozíció (a Gárda születésének helye). Ide várjuk testvéreinket és bajtársainkat! Szebb jövőt!” – áll a délben kiadott közleményben a kuruc.infón.
Tudósítónk a helyszínen van, szerencsére a Várban, így nemsokára kiderül, odaértek-e időben az eltévedt szélsőjobbosok, hogy megzavarják a tüntetést. Update: Rákérdeztünk, a tüntetés most, 15:20 táján ért véget és szélsőségesek nem jelentek meg rajta, így a felsülés után elmehetett a gárdások kedve az egésztől.
Forrás : http://index.hu/belfold/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése