Hogyan ünnepelték meg Horthy Miklós kormányzó úr 75. születésnapját?Horthy Miklósról hallhatunk és láthatunk egy dicsőítő ódát Herceg Ferenctől.A Kormányzó úr nagyon sok lehetetlen jelzőt kap ebben a beszédben.Később más vezetőkről hallhattunk és nézhettünk hasonló dicsőítést.Horthy Miklós történelmi szerepéről megoszlanak a vélemények.Egyre többen követelik a Horthy-rendszer rehabilitálását.Vajon Európa hogyan fogadná?
MAGYARORSZÁG KORMÁNYZÓJA, ÍRTA ÉS ELMONDJA HERCZEG FERENC: „Nemzetek
addig élnek és virulnak, amíg alkalmas férfiakat tudnak vezető helyre
állítani. Férfiakat, akikben megvan a bölcsesség, hogy felismerjék népük
történelmi hivatását, megvan a hősiesség, hogy leküzdjék az útjukba
tornyosuló akadályokat, s megvan végül a vonzó és sugalló erő, mely a
laza embertömegeket egységes nemzetbe képes forrasztani. Mert a népek
istene nagy férfiak szívében lakik és az ő tetteikkel szól az
emberiséghez. Az erős népek azok, amelyek felismerik a providenciális
férfit és cselekvésre készen tömörülnek körülötte. A gyönge népek pedig
azok, melyek a vezér kiválasztásánál nem az ország érdekét, hanem
egyesek és pártcsoportok érdekét tartják szemük előtt. A gondviselés a
világ tudomására adta, hogy a magyar nemzet még nem végezte be
történelmi küldetését, még további harcokat és munkát vár tőle. A
gondviselés ezt akkor nyilvánította ki érthetően, midőn a trianoni
katasztrófa után olyan vezért küldött, aki ki tudta emelni Árpád népét
mélységes megaláztatásából. A háború győztesei és a győzelem élősdijei
felprédálták Szent István örökségét, lefegyverezték dicsőséges
hadseregét, megsemmisítették a nemzet gazdasági életét és
megnyomorították ősi kultúráját. A proletárdiktatúra szennyáradatában a
magyarság elvesztette tekintélyét, elvesztette önérzetét és a jövőbe
vetett hitét. Végtelenül ki volt szolgálva a szomszéd népek önkényének.
És tapasztalnia kellett, hogy jogos panaszai felett a Népszövetség
bürokratikus lelketlenséggel tér napirendre. A magyar népet, melyet
egykor a keresztény Európa védőpajzsának neveztek, kirekesztették a
keresztény népek közösségéből. Ebben a tragikus órában jelent meg a
magyar fővárosban a nemzet istenadta vezére, nagybányai Horthy Miklós
tengernagy. A tengerek legendás hőse bevonult a magyar történelembe,
midőn sastollas csapata élén megjelent a fehérvári vámsorompónál.
Mögötte fényes szemű nótás parasztfiúk meneteltek és Horthy Miklós
legényei a szuronyuk hegyén visszahozták a magyarság becsületét, melyet
rövidlátó és önző forradalmárok elherdáltak. Budapest népe úgy érezte,
hogy megszűnt az átok, mely eddig a nemzet szívére nehezedett. Mindenki
csodát várt Horthy Miklóstól és ma 24 évvel a bevonulás után,
elfogulatlanul megállapíthatjuk, hogy a csoda csakugyan bekövetkezett. A
sors embereit nem a szavaiból, hanem a tetteiből kell megítélni. Mit
tett Horthy Miklós a magyar nemzet szolgálatában? Ha ismerjük a trianoni
magyarság erőviszonyait, ha ismerjük az akkori nemzetközi helyzetet,
hálás szívvel megállapíthatjuk, hogy nincs a világon még egy államfő,
aki erkölcsi eszközökkel – mert hiszen anyagiak nem álltak a nemzet
rendelkezésére – olyan nagyszabású mentő-, szervező- és építőmunkát
tudott volna teljesíteni, mint Horthy Miklós. A következőkben nem az
otrantói hős harcairól lesz szó, hanem a titáni munkáról, melyet népének
szolgálatában elvégzett.Tovább : filmhiradok.nava.hu
Magyarország kormányzójának 75 éves születésnapján Kállay Miklós
miniszterelnök rádió útján tolmácsolta a nemzet jókívánságait. „Amikor a
mai napon minden magyar gondolata főméltóságodhoz száll – mert szereti,
mert szívébe zárta, mert minden bizalma, reménysége – ez nem csak az
összeomlott magyar világ újrateremtőjének, a 25 éve kormányzó bölcs
államfőnek, magyar milliók visszahozójának szól, de annak is, hogy ez az
egész nagy nemzet és sokfelé tagozódó, sokféleképpen gondolkozó,
minden, de minden magyar az egységét kormányzó urában találta és találja
meg. Nincsenek fiatal nemzetek és öreg nemezetek, csak örök nemzetek
vannak, vagy eltűnt, tiszavirág életűk. Az örökéletű magyarság fiatal
erejének, lelkének megtestesülése Horthy Miklós, mikor őt ünnepeljük,
magunkat becsüljük, amikor őt köszöntjük, magunk mellett teszünk
hitvallást. Hitvallást tenni magunk mellett ma, a legnagyobb kötelesség.
Hogy itt, ahol állunk, mi vagyunk az ezeréves vezetők, a mi népünk,
fajtánk a legdolgosabb, legbecsületesebb, hogy mi kaptuk a legtöbbet a
Nyugat szelleméből, de adtuk is legtöbbet. Ezt tudni, hinni és hirdetni a
magyar hitvallás. Horthy Miklós ma éppen olyan hittel és
megingathatatlan elszántsággal halad a nemzet élén, mint ahogy 25 évvel
ezelőtt tett fogadalmat, hogy ez a nemzet újra nagy lesz, mindig magyar
lesz. Megtartotta, most is így lesz. Az isten áldja meg!” Forrás : filmhiradok.nava.hu
Horthy Miklós, Magyarország kormányzója 75. születésnapjának ünnepségei a német birodalomban
Forrás : http://filmhiradok.nava.hu
Forrás : horthymiklos.blogspot.com
Több információ Horthy Miklósról : hu.wikipedia.org