Még ilyen nem volt ' Kérések alapján jelölték ki Nyírőt és Kertészt a NAT-ba ' Hoffmann Rózsa interjú az Egyenes beszédben választ adott arra a kérdésemre,hogy hogyan került a listába Nyírő és Kertész.Ez egy új forradalom' Értelmiségiek és szakemberek javasolták az írók és költők névsorát a Nemzeti Alaptantervbe,a Hoffmann Rózsa által kijelölt bizottság döntött.Hoffmann Rózsától nagyszerű választ kaptunk , amivel Kálmán Olga nem tudott mit kezdeni.
Ha ez így megy,akkor milyen könyveket kérne Ön ? Az számít,hogy melyik könyvet kérnék legtöbben' Nem kaptam választ arra hogyan kell szavazni ' Ha még jön az ATV-be Hoffmann Rózsa hátha választ kapunk a kérdésre.Addig gondolkodom a könyvek listáján.Nem találtam információt a Nefmi honlapján '
http://www.nefmi.gov.hu/kozoktatas/tantervek/nemzeti-alaptanterv-nat
Nyirő József azért került be a Nemzeti Alaptantervbe, mert sokan, köztük
tanári közösségek, szakemberek, magánemberek és értelmiségiek is ezt
kérték – ezt Hoffmann Rózsa mondta az ATV Egyenes
Beszéd című műsorában. Az oktatási államtitkár hozzátette: azt nem
lehet feltételezni, hogy ezzel kárt akartak okozni, csak meg akarják
mutatni a 20. századi magyar irodalom sokszínűségét. A politikus
hangsúlyozta, Nyirő József munkássága nem a kötelező tananyag részét
képezi, a tanárok döntik el, hogy mennyire foglalkoznak vele. Hoffmann
Rózsa úgy véli, Nyirő József mellett a Nemzeti Alaptantervbe szintén
most bekerült Wass Albert és Szabó Dezső is kitüntetett szereplői a
magyar irodalomnak, koruk jelentős és meghatározó alakjai.
A
kormányátalakítással kapcsolatban azt mondta: nem tudott arról, hogy
akár egy másodpercig is veszélyben lett volna a posztja emiatt. Az
oktatási államtitkár azt is elmondta: nem rettegett, hogy esetleg
menesztik, mert rendben megalkották a fontos törvényeket, a Nemzeti
Alaptantervet és eközben nem követtek el súlyos hibát. Az iskolaőrség
bevezetéséről is beszélt a politikus. Szerinte csak azokban az
intézményekben kellene őket alkalmazni, ahol nagyon elmérgesedett a
helyzet. Hoffmann Rózsa abban bízik, hogy kevés ilyen intézmény lesz,
mert az a legjobb, ha a tanárok jelenléte is elég a rend fenntartására.
Az oktatási államtitkár úgy véli, az iskolaőröknek mindenképpen kell
majd valamiféle egyenruha, karszalag vagy jelzés, hogy azonosíthatóak
legyenek. A politikus szerint az iskolaőröknek rendelkezniük kell majd
rendészeti, pszichológiai és pedagógiai képesítéssel is. Hofmann Rózsa
elmondta: januárban veszi át az állam az iskolákat, akkor kiderül, hogy
hány helyen lesz igény az iskolaőrökre, és ez után a képzésük is
megindulhat.
atv.hu
Karesz vagyok.Személyes naplót irok.Olyan dolgokat irok,melyek érdekelnek engem és lehet,hogy másokat is.Több témát tartalmaz a blog,melyhez Karesz is leirja a véleményét.Remélem,hogy tetszeni fog Önnek és még meglátogat. Köszönöm '''
2012. május 31., csütörtök
2012. május 29., kedd
Csillagok tündöklése és bukása
Nagyon érdekes az Ipsos felmérése a csillagok népszerűségéről. Mindenkinek van kedvence ' Miért Hernádi Judit van az első helyen? Nézzük a statisztikát és kommentárt '
Szimpátia (Értékelés ötfokú skálán)
A szimpátia úgy tűnik nagy hatással van arra, hogy kit gondolnak ismerőik unalmasnak, kiből van már elegük. Ezt a listát is Alekosz vezeti, az őt ismerők 67 százaléka véli úgy, hogy a görög már kiégett, unalmas. A többi VV-s szereplő is hamar megunhatónak tűnik, hiszen ők követik - habár jócskán leszakadva - a görög valósághőst.
Burn-out
Abban nincs semmi meglepő, hogy a magyar lakosság legjobban azokat a média-szereplőket ismeri, akik már hosszú ideje képernyőn vannak, és esetleg a tévés megjelenéseken túl mást is leraktak az asztalra (Hernádi Judit, Friderikusz Sándor, Liptai Claudia, Falusi Mariann), vagy a legnagyobb közérdeklődésre számot tartó tévé- vagy rádióműsorokban szerepelnek (Sebestyén Balázs, Bochkor Gábor, Ördög Nóra, Till Attila). Ismertség szempontjából érdekes azonban a tévéképernyőkre újonnan bekerülő, születő csillagokkal, illetve a korábban szebb napokat is látott hullócsillagokkal is foglalkozni.
A nagyközönség számára március közepéig szinte teljesen ismeretlen Puzsér Róbertet például, a „Csillag születik" indulásától számított 2-3 héten belül a 18-49 évesek már több mint fele vallotta ismerősnek - mutatta ki az Ipsos 2012 áprilisában elindított, havi rendszerességű, MediaBrandTrack kutatása. A Viasat3 csatorna saját gyártású „Éden Hotel" műsorának háziasszonyát, Horváth Évát ennek a korosztálynak a 67%-a ismeri. A február végén véget ért „Való Világ5" győztesét, VV Attilát az emberek alig ismerik jobban az előző széria után a Cool TV képernyőjére átkerült VV Anikónál és VV Olivérnél. A VV4-et megnyerő, majd csatornaváltási botrányáról elhíresült Alekosz ismertsége viszont a mai napig jóval magasabb „Való Világ"-os sorstársaihoz képest.
Támogatott ismertség
Támogatott ismertség
Bázis: 15+ lakosság: N=1046; 18-49 éves lakosság: N=560
Akit az emberek ismernek, nem feltétlenül szeretnek is. Különösen igaz ez Alekoszra: az őt ismerőknek csak 21 százaléka kedveli, ezzel szemben a korábban is említett Való Világ szereplőket ismerők legalább harmada tartja őket annyira szimpatikusnak, hogy más műsorokban is kövesse ezeket a celebeket.
Akit az emberek ismernek, nem feltétlenül szeretnek is. Különösen igaz ez Alekoszra: az őt ismerőknek csak 21 százaléka kedveli, ezzel szemben a korábban is említett Való Világ szereplőket ismerők legalább harmada tartja őket annyira szimpatikusnak, hogy más műsorokban is kövesse ezeket a celebeket.
A legszimpatikusabb képernyős személyiség áprilisban Pokorny Lia volt, akit legtöbbször az RTL Klub „Csillag születik" című műsorának zsűritagjaként láthatunk szombatonként. Zsűribeli kollegáját Puzsér Róbertet viszont mindössze az ismerőinek 40 százaléka látja szívesen a képernyőn.
A manapság sokat foglalkoztatott műsorvezetők közül Sebestyén Balázs, Ördög Nóra, és Gundel Takács Gábor a legnépszerűbbek, az őket ismerők legalább 70 százaléka szimpatizál velük, és szívesen látja is őket a képernyőn. A TV2 legszimpatikusabb emberei mind a „Megasztár" kulcsfigurái.
Szimpátia (Értékelés ötfokú skálán)
Bázis: azok a 15+ évesek, akik ismerik az adott személyt
A szimpátia úgy tűnik nagy hatással van arra, hogy kit gondolnak ismerőik unalmasnak, kiből van már elegük. Ezt a listát is Alekosz vezeti, az őt ismerők 67 százaléka véli úgy, hogy a görög már kiégett, unalmas. A többi VV-s szereplő is hamar megunhatónak tűnik, hiszen ők követik - habár jócskán leszakadva - a görög valósághőst.
Burn-out
Bázis: azok a 15+ évesek, akik ismerik az adott személyt
Forrás: Ipsos MediaBrandTrack, 2012. április
Címkék:
csillagok_népszerűsége,
Ipsos_felmérése
2012. május 22., kedd
Hogy volt a Magyar Televízióban ?
Hogy volt a Magyar Televízióban? A Magyar Televízió egyik legjobb műsora. Bemutatja a régi Magyar Televíziót és sok színészt,színésznőt, énekest,rendezőt és fontos személyeket. Lehet,hogy a nosztalgia miatt szeretem nézni ezt a műsort.Nem szokás dicsérni az utált kádári rendszert, de volt egy Magyar Televízió. Milyen műsorai voltak? Az alábbi időrendi listából 1977-ig választhatnak ' Jó szórakozást '
- Hogy volt!? - Az 1977-es év tévéműsoraiból
- Hogy volt!? - Az 1976-os év tévéműsoraiból
- Hogy volt!? - Az 1975-ös év tévéműsoraiból
- Hogy volt!? - Az 1974-es év tévéműsoraiból
- Hogy volt!? - Az 1973-es év tévéműsoraiból
- Hogy volt!? - Az 1972-es év tévéműsoraiból
- Hogy volt!? - Az 1971-es év tévéműsoraiból
- Hogy volt!? - Az 1970-es év tévéműsoraiból
- Hogy volt!? - Az 1969-es év tévéműsoraiból
- Hogy volt!? - Az 1968-as év tévéműsoraiból
- Hogy volt!? - Az 1967-es év tévéműsoraiból
- Hogy volt!? - Az 1966-os év tévéműsoraiból
- Hogy volt!? - Az 1965-ös év tévéműsoraiból
- Hogy volt!? - Az 1964-es év tévéműsoraiból
- Hogy volt!? - Az 1963-as év tévéműsoraiból
- Hogy volt!? - Az 1962-es év tévéműsoraiból
2012. május 21., hétfő
Rodolfó 101 éves lenne ' „Figyeljék a kezemet, mert csalok!”
„Figyeljék a kezemet, mert csalok!” Ez volt Rodolfó művész úrnak a szignálja. Mindenkit becsapott.Becsapta az elvtársakat is, de nem zárták be. Rodolfó egy utánozhatatlan művész volt.Most volna 101 éves , ha élne 'Trükkjeivel mindenkit elkápráztatott.Nagyon sajnálom , hogy az emléktáblájáról ellopták a koszorút. Gondolom,hogy a tettes nem tudta hogy ki volt Rodolfó' Elnézést kérek a magam nevében lányától Gálvölgyi Judittól' Ezt írta :
Másnap épp ezt mutatta be barátainak a Mátyás téren, amikor egy arra sétáló elegáns úr felfigyelt az ügyes kis kezekre. Ezt az urat Ódry Zuárdnak hívták, kegyelmes úrnak szólították, amúgy amatőr bűvész volt és a híres színész, Ódry Árpád bátyja.
Ódry Zuárd, aki akkor a Magyar Mágusok Szövetségének elnöke is volt kezdte el tanítani a kisfiút, aki Rodolfó néven vált világhírűvé. Évekig csak az alapokat oktatta, nem engedte tovább. Rodolfó így beszélt tanulóéveiről: „Amikor az ábécét megtanultam, akkor a legbonyolultabb fogásokat is megértettem, és meg tudtam csinálni.”
A fenti pár sor Gálvölgyi Jánosnak, Rodolfó vejének visszaemlékezése a nagy bűvész/művész indíttatásáról. Ódry nevezte el Rodolfo Grossónak Gross Rezsőt 1929-ben (a művész 1945-ben magyarosította nevét Gácsra). Éppen zsidó származása miatt gondolta úgy Ódry, hogy egy-egy fellépés alkalmával bajba kerülhetne ezzel a névvel.
Forrás : http://www.hir24.hu/idogep/
Videók Rodolfóval
Nagy élmény volt nézni őt' Akkor nem volt mérvadó a származása ' Olvassák és nézzék , úgyis becsap 'Rodolfo születésének 101. évfordulóján, május 16-án, mint a születésnapján minden évben egy kis koszorút akasztottunk a Kálmán Imre utca 14. falán lévő emléktábla alá. Tegnap, 20-án a koszorúnak már csak hűlt helye volt. Kérdem én, milyen ország az, ahol koszorút lopnak egy belvárosi ház faláról?! Forrás: Facebook
Rodolfo 1972-ben a Magyar Televízió Bűvészettörténet című műsorában
Rodolfo, polgári nevén Gács Rezső (született: Gross Rezső, Budapest, 1911. május 16. – Budapest, 1987. január 25.) magyar bűvész.
Életrajza
Budapesten, a Józsefváros legmélyén, a Nagy Fuvaros utcában született, zsidó család gyermekeként. A környéken egymást érték a pálinkamérések, nyilvánosházak. Édesanyja Wolf Katalin, édesapja Gross Ignác (betűszedő), testvérei: András és Emma. Édesapja eredetileg nyomdász, majd egy helyi pálinkamérés tulajdonosa volt. Csendes, nagyon visszahúzódó gyermek volt. Négy elemit és négy polgárit végzett, elsősorban anyagi okokból. Tizennégy éves korában inasnak adták a Gál úridivat-üzletbe. Családnevét (Gross) 1945 decemberében magyarosította Gács-ra.
Pályája
Bűvészkedésre egy kínai gyöngyárus inspirálta, aki megtanított neki egy bűvészmutatványt a dunai kavicsokkal. Odry Zuárd karolta föl és tanította az 1920-as évek második felében. Gyakori közös bemutatkozásaik után első önálló fellépését is mestere menedzselte 1929 tavaszán, s ettől fogva Pest és Buda számtalan egylete, klubja, szakmai és baráti köre hívta fellépni az ifjú mágust. Ekkor kapta Rodolfo Grosso művésznevét mesterétől.
1930 decemberében felvételét kérte a Magyar Amateur Mágusok Egyesületébe, de sikere ellenére sem vették fel. Elhatározta, hogy leteszi a hivatásos artistavizsgát, időpontot kért, és három nap múlva a Royal Orfeumban megtartott nagy sikerű vizsgabemutatót követően, 1931 januárjától lett tagja a Magyar Artista Egyesületnek. A fiatal, fekete angolbajuszos bűvész könnyebb érvényesülése érdekében néhány reklámtrükkel próbált magának nagyobb publicitást szerezni. Az ujjelvágás, a zsilett-evés, valamint a nadrágtartó, nyakkendő és mindenféle személyes tárgy ellopása, majd többszöri visszaadása mára már legendává váltak. Ettől kezdve a – korabeli plakátok, reklámok szerint – profi bűvészt és zsebtolvajt a főváros számos ismert és kedvelt mulatóhelyén (Arizona, Clarusse, Alpesi Falu, Moulin Rouge) szerződtették hosszabb-rövidebb időre. 1935 őszén feleségül vette Nádor Olgát, akivel félévszázados házasságban töltött színes, változatos és – a művészvilág számára példamutató – harmonikus életet.
A két Latabár (Árpád és Kálmán), Feleki Kamill, Halmai Imre, Fokker Géza, valamint Alfonzó és Rodolfo alkotta, s Vogel Eric jelmeztervezővel megerősített nagyszerű csapat a Moulin Rouge hazai és külföldi közönségét rendszeresen szórakoztatta az 1930-as évek közepén.
Tovább : http://hu.wikipedia.org/
Tovább : http://www.mimicsoda.hu/
Többé nem csalhatott – Rodolfó halála (1987)
Budapest, január 25. – Ezen a napon halt meg a televízió hőskorának egyik legendás főszereplője, a bűvész Gross (Gács) Rezső.
„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy város, Budapest, abban egy utca, a Nagyfuvaros utca, és ebben az utcában lakott szoba-konyhás lakásban testvéreivel és a szüleivel egy kisfiú. Egy szép napon ez a kisfiú találkozott egy kínai gyöngyárussal - mert akkor még ilyenek is voltak Budapesten-, akitől megtanult egy bűvészmutatványt (dunai kavicsokkal – a szerk.).Másnap épp ezt mutatta be barátainak a Mátyás téren, amikor egy arra sétáló elegáns úr felfigyelt az ügyes kis kezekre. Ezt az urat Ódry Zuárdnak hívták, kegyelmes úrnak szólították, amúgy amatőr bűvész volt és a híres színész, Ódry Árpád bátyja.
Ódry Zuárd, aki akkor a Magyar Mágusok Szövetségének elnöke is volt kezdte el tanítani a kisfiút, aki Rodolfó néven vált világhírűvé. Évekig csak az alapokat oktatta, nem engedte tovább. Rodolfó így beszélt tanulóéveiről: „Amikor az ábécét megtanultam, akkor a legbonyolultabb fogásokat is megértettem, és meg tudtam csinálni.”
A fenti pár sor Gálvölgyi Jánosnak, Rodolfó vejének visszaemlékezése a nagy bűvész/művész indíttatásáról. Ódry nevezte el Rodolfo Grossónak Gross Rezsőt 1929-ben (a művész 1945-ben magyarosította nevét Gácsra). Éppen zsidó származása miatt gondolta úgy Ódry, hogy egy-egy fellépés alkalmával bajba kerülhetne ezzel a névvel.
Forrás : http://www.hir24.hu/idogep/
Videók Rodolfóval
Emlékezés Rodolfóra a Magyar Televízióban
Címkék:
Gálvölgyi Judit,
Rodolfó_101_éves_lenne
2012. május 19., szombat
Talpalatnyi föld III.: Lévai tulajdonostársa nyerte a legtöbbet Felcsúton
A Fidesz nagyon jól teszi ,hogy gazdagszik ' Most van az ideje' Orbán család egyik leggazdagabb család lesz Magyarországon.Teheti,mert a magyaroknak tetszik' És ha cikk szerzője téved ?Ez is baloldali támadás?
Orbán Viktor feleségének földtulajdonostársa családtagjaival együtt 377 hektár földet nyert el a Nemzeti Földalap Kezelő pályázatán földbérletre. A bicskei szántót Lévai Anikóval közösen birtokló Flier János családtagjaival együtt a Felcsúton megszerezhető földek tekintetében az abszolút győztes. A helyiek szerint ő műveli Lévai helyi földjeit.
Lévai Anikónak közös földtulajdona van a Fejér megyei állami földbérletek dobogós helyezettjével, a felcsúti Flier Jánossal, aki családtagjaival együtt az országos átlag tízszeresét, 377 hektárt nyert el a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) 10 évre titkosított földpályázatán. A közös szántó Orbán Győző ingatlanforgalmazó cége, a CZG Kft. 13 hektáros Hatvan pusztai műemléki majorja fölött fekszik, melyet a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester által közelmúltban elnyert állami földbérletek ölelnek körül.
Alcsút és Bicske között terjeszkedik az Orbán-uradalomA miniszterelnök édesapja, Orbán Győző ingatlanforgalmazásra szakosodott cége, a CZG Ingatlanforgalmazó Kft. tulajdonában áll tavaly július óta az Alcsútdoboz Hatvan pusztai majorság, ami egykor József főherceg majorsága volt és amit saját állítása szerint jelenleg a felcsúti polgármester, az Orbán-család bizalmi embere, Mészáros Lőrinc bérel. A 13 hektáros műemléki területet azok az állami földek veszik körül, amiket Mészáros cége, a Búzakalász 66 Kft. a közelmúltban nyert el 20 éves bérletre, fölötte Lévai Anikó szántói fekszenek – derül ki az atlatszo.hu által aktuális földhivatali adatok felhasználásával összeállított térképből. Tovább a teljes cikkhez.
Flier állandó ügyfele a miniszterelnök feleségének: adnak-vesznek, cserélnek évek óta. S hogy mit? Földet. Volt, hogy Lévai öt napig volt tulajdonosa egy alcsútdobozi zártkertnek és gazdasági épületnek, hogy azután elcserélje Flier bicskei földjére. Lévai Flier testvérével, Flier Tamással is cserélt földet, de olyan is előfordult, hogy oda-vissza ment a csencselés: Lévai elcserélte 7 hektáros szántóját Flier Jánossal, majd két évre rá megvásárolta tőle. A helyiek szerint Flier műveli Lévai földjeit. Az atlatszo.hu megkérdezte Flier Jánost, ő műveli-e Lévai Anikó földjeit Felcsúton és Bicskén, ám ő megtagadta a válaszadást, mondván: semmi közünk hozzá.
Ez azért érdekes, mert a miniszterelnök felesége vagyonnyilatkozatában fontosnak tartja évről évre megjegyezni: nem ő veszi fel földjei után a támogatást, hanem azok haszonélvezői illetőleg használói. Ez a megjegyzés a „ne mi nyerjük a legtöbbet” botrányra emlékeztet – a Tokaj-hegyaljai szőlőtársaságban való részvételét először elhallgatta vagyonnyilatkozatában Lévai, majd nyilvánosságra kerültek a „nemtaggyűlési” jegyzőkönyvek, majd a sajtó kiderítette, hogy ha nem is a legtöbbet, de több tízmillió forint állami támogatást nyert el a társaság. Lévai a botrányt követőenkiszállt a Szárhegydűlő – Sárazsadány – Tokajhegyalja Kft.-ből, bérbe adta szőlőföldjeit a társaságnak, majd 2009-ben eladta azokat Kékessy Dezsőnek.
Ám Lévai Anikó bicskei és felcsúti, összesen közel 80 hektár földje egyikére sincs bejegyezve hogy ki a földhasználó, holott ennek feltüntetése előírás. „A tulajdoni lap III. része az ingatlanhoz kapcsolódó következő jogokat, illetve azok jogosultját tartalmazza: földhasználati jog, haszonélvezeti jog és használat joga.” Ugyanez volt a helyzet korábban a sárazsadányi földekkel. Mivel a politikusok vagyonnyilatkozatának nem kell tartalmaznia házastársuk jövedelmét, nem tudni, földbérletből vagy a gazdálkodás által megtermelt javakból milyen nagyságrendben keletkezik bevétele a miniszterelnök őstermelő-bankjogász feleségének.
A felcsúti földek legtöbbjét a Flier család tagjai nyerték el tehát, míg a Fejér megyei összesítésben a dobogó harmadik helyén végeztek a csákvári gazdasághoz közeli személyek és Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, a Puskás Akadémia elnöke mögött. Flierék a megye eddig bérbe adott, köztulajdonban lévő területeinek 7 százalékán gazdálkodhatnak az elkövetkező húsz esztendőben.
Szarok rá, szarok rá, hogy más mit mond, engem az érdekel, hogy itt mit mondanak rólam, mert higgye el, én vagyok annyira önérzetes, meg én alföldi származású vagyok… De akár a faluban is bárkit megkérdezhet, hogy mit mond a Mészáros Lőrincről, mert ilyet soha nem mondanának, amit az Ángyán mond, meg a Szabó Rebeka, nem tudom, hogy hívják őket ott fönt a Parlamentben – mondta Mészáros Lőrinc az atlatszo.hu-nak adott fél órás interjúban. Tovább a teljes interjúra.
Flier János felesége a Fidesz helyi elnöke és a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje volt a 2010. évi önkormányzati választáson, s csak néhány szavazat választotta el a győzelemtől. Az akkor győztes Varga Györgyöt tavaly cége adótartozására hivatkozva eltávolították székéből – helyére Mészáros Lőrinc került. Flier szervezte annak idején a helyi polgári köröket, és szponzorálja a helyi futballakadémiát. Lányuk, Junek (Flier) Nikolett a Vidékfejlesztési Minisztériumban dolgozik – ő 88 hektárt nyert el az állami földbérlet pályázaton.
Flier az első Orbán-kormány által privatizált 12 agrárcég egyikében, a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság Rt.-ben (HKG) szerzett 2001 októberében közvetett tulajdonlással közvetlen befolyást másodmagával. Utóbb ez a cég a Mamut üzletközpont létrehozásával ismertté vált Kenyeres Sándor ingatlanvállalkozó és társai tulajdonába került. Az eredetileg autóvillamossági szerelő Flier János 1999-ben a HKG igazgatósági tagja lett – ezt a tisztet 2003-ig töltötte be, mikor megérkezett az új garnitúra.
Demján: A Korda Stúdió saját szállodát fog építeni„Demján úr soha nem hallott a szállodáról, senkivel nem állapodott meg. A Korda saját szállodát fog építeni!” – válaszolta Demján Sándor kommunikációs tanácsadója, Takács Ildikó az atlatszo.hu kérdésére. Demján Sándortól azt kérdeztük – miután erre sem az Alcsútdoboz Hatvan puszta majorság 13 hektárját állítása szerint bérlő Mészáros Lőrinctől, sem az ingatlanok tulajdonosa, a CZG Ingatlanforgalmazó Kft. tulajdonos-ügyvezetőjétől, Orbán Győzőtől nem kaptunk választ -, hogy szóba került-e közte és a szóban forgó szereplők között szállodai kialakítás az Alcsútdoboz Hatvan pusztai majorság műemléki épületeire abból a célból, hogy az a közeli Etyeki Filmstúdióba érkezők fogadását szolgálja, illetve megállapodtak-e bármiben a fenti kérdésben bármelyik szóban forgó szereplővel?
A miniszterelnök felesége több mint 50 hektáros, első felcsúti földszerzése 2001-ben ugyan csak kötődik a helyzetbe hozott HKG-hez: Lévai Anikó azt Flier privatizációbeli tulajdonostársától, a HKG akkori vezérigazgatójától, Bognár Sándortól tíz nappal a privatizáció után, jutányos áron vette meg. A tulajdonos-vezérigazgató tulajdonjog fenntartással vásárolta föl a kilenc tagból álló birtokot s adta át Lévainak százezer forintos hektáronkénti áron, ugyanakkor, amikor a HKG Rt. vezetőjeként 300 ezer forintot kínált hektáronként a környékbelieknek.
Lévai Anikó legnagyobb egybefüggő termőföldjét, a 25 hektáros felcsúti szántóját – amely Flier Tamás marhalegelője mellett fekszik, s ahonnan látható, hogy épül a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia 3000 fő befogadására alkalmas új „Center pályája” – visszaminősítette nádassá és rétté. De csak a vagyonnyilatkozatában. Pedig egyszer már annak átminősítését korábban feltűntette a képviselők és házastársaik számára évente kötelezően leadandó iraton. Hogy miért tért vissza az Orbán-kormány második, 2010-es színre lépésekor a sok évvel ezelőtti, szerényebb értéket mutató besoroláshoz, nem tudni.
Ferenczi Krisztina
Forrás: http://atlatszo.hu/
Forrás: http://atlatszo.hu/
Címkék:
Átlátszó.hu,
Felcsút,
Flier_János,
földbirtok,
Lévai_Anikó,
Orbán_család
2012. május 8., kedd
A fiatalok célja: minél gyorsabban elhagyni az országot
Lehet megbocsájt nekem a kétharmados többség,mert nagyon sajnálom ezeket fiatalokat ' Hoffmann Rózsa azt akarja,hogy a fiatalok elmenjenek külföldre tanulni?Ha ez a terve , akkor teljesülni fog.Hamarosan tömegesen mennek el a fiataljaink.Miért ? Nincs elég hely itthon az egyetemeken.Hol tanuljanak?
A Berzsenyi Gimnáziumban van olyan végzős osztály, amelyiknek a harmada külföldön tanul tovább.
A humán beállítottságú diákok közül sokan úgy érzik, nincs itthon már rájuk szükség – derül ki az Index videójából.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)